Minden, amit a sertésekről tudni kell

A háziasított sertéssel kapcsolatban még ma is sok tévhit él az emberek képzeletében. Koszos, büdös állatként gondolnak rájuk, de tényleg ez lenne a valóság?
Amit a sertésekről tudni kell

A vadon élő sertések háziasítása közel egyszerre történt a világ két távoli pontján. Az azóta eltelt időben az ember egyik legkedveltebb húsforrásává vált ez az állat, de a testének szinte minden részét feldolgozzák. Nem árt tudni, hogy a húsipar mellett kiszolgálja egyebek mellett a bőripart is ez a legtöbbek számára komolyan félreismert mindenevő.

Büdös disznó

Az egyik leggyakoribb elképzelés a sertésekkel kapcsolatban, hogy büdösek. Ennek kapcsán sokakban megfogalmazódhat, hogy ez bizony nem csak elképzelés, hanem tapasztalati úton szerzett ismeret. Érdemes azonban kicsit a dolgok mögé nézni. A sertések ugyanis alapvetően a kifejezetten tiszta állatok közé tartoznak. A sárban való hempergőzésük oka, hogy nem izzadnak -- íme egy újabb téves feltételezés --, így a testük lehűtéséhez külső segítséget vesznek igénybe, a tócsákban, iszapban, sárban való dagonyára tehát ez a magyarázat. A szabadon élő állatok ügyelnek arra, hogy a dolgukat lehetőség szerint ne az élőhelyük közvetlen közelében végezzék el. Ezzel szemben a tenyészetekben, a nagyobb ipari telepeken viszont lényegesen kevesebb esélyük van úgy élni, ahogy szeretnének. A karámokban élő állatok szaga össze sem hasonlítható egy természetes környezetében élő állatéval.

Érzelmes barát

Sokan el sem tudják képzelni, hogy a szendvicsükben landoló felvágottnak egyszer érzései voltak. Márpedig a disznó az emberi tudomány által eddig ismert legintelligensebb állatok egyikének számít. Következetes érzelmi reakciói vannak, gyorsan tanul és alapvetően sokszor a gyerekeket is sokszor leelőzi a tanulási képességeivel. Összességében tehát olyan a társaihoz érzelmileg is kötődni képes lényről van szó. Taníthatóságuk a főemlősökével azonos, a kutyáknál és macskáknál sokkal könnyebben trenírozhatóak, de úgy is mondhatjuk, egy csimpánz szintjén állnak. Összetett szociális életet élnek, és mindemellett roppant barátságos természetűek is.

Fotó: Illusztráció/Unsplash
Szerző: Galambos Dániel


Kapcsolódó cikkek

Amit a sertésekről tudni kell

Minden, amit a sertésekről tudni kell

A háziasított sertéssel kapcsolatban még ma is sok tévhit él az emberek képzeletében.

Betiltják az élőállat-exportot

Betiltják az élőállat-exportot

Túl sok állat pusztult el a tengeren.

Tengerre szállt kecskékkel csökkentette kiadásait a gazda

Tengerre szállt kecskékkel csökkentette kiadásait a gazda

A mesének is beillő történet egy véletlennel kezdődött.